Amikor a hívatlan vendég nem jön el....

| |


Két hete levelet kaptunk az APEHtől... na ennek az ember sosem örül. Meg akarják tekinteni a telkünket. Gergőm elmondta a főbb paraméterek, én beírtam a naptárba. Ma el is jött a negy nap. A kedves ismeretlen 11, és 13 óra között volt várható...mi ott voltunk...
Szerencsére nagypapámtól, és sógórnőmtől is kaptam mesés virágpalántákat: őszirózsák, vasvirák, krizantén, ismeretlen(ez volt ráírva), fagyal, kékszakáll, vakondűző, meg nem is tudom miminden más volt ott még. Elültettük mindent. Elütötte a mellettünk levő templomharang a delt, a fél egyet, és végül az egyet. Volt még pár palánta, eltettük őket, ekkor volt háromnegyed kettő.. még megebédletünk, két óra volt. Emberünk sehol... hát kicsit bosszankodtunk, de átkullogtunk a községházára, kaptunk egy tervezőtelefonszámot, meg a közművek elérhetőségét is, és indultunk Pestre.
Haladgattunk... majd Gergő mondta, hogy csak nézzük meg ezt a levelet, kivettem a táskából, és most hogy Uram vezetett, muszáj volt vetnem rá egy pillantást. Első amit észrevettem egy kék színű tintával utólag a papírra pecsételt névvel és telefonszámmal...vigyorogtam...felhívtuk...
A pasi még azonban nálunk is antikomplett:D. Ott volt ... ment egy kört, de nem integetett neki senki... ??????!!!!!!!! Ezt mondta a telefonban. Megbeszéltek az urammal egy másik talit, nem a telken, mert csak azt kell tisztázni, hogy melyik telket szeretnénk beépíteni...szóval pipa, para vége, mert azért kicsit aggódtunk mit akarnak, bármennyire is nem vagyunk az az adócsaló fajta...
Letettük a telefont, és elkezdtünk gondolkodni. Kedves Apeh megad két órás intervallumot, egy hétfői napon, amikor amúgy mindenki ráér ugye???. Mi ott vagyunk, de ki a fene ne tervezne az üres telkén erre az időre tennivalót...mi terveztünk... és csináltuk is. Kocsi az udvarban, kapu tárva nyiva...vendégváróan... A kedves apehos úr, meg azt gonodlja, hogy mi két órán át kinn állunk a kapuban, és integetünk????!!!!(ezen még mindig értetlenül röhögök...). Ki se szállt a kocsiból...Tehát mint a rendelt taxit, úgy kellett volna várjuk, csak ugye azt ÉN rendelem, és nem bejelntkezik, és Én mondom meg, PERCRE pontosan mikor, és nem két óra...no és nem Piliscsaba, és tuti nem én, mert még nem rendeltem soha taxit, de filmekben így szokták...
Nem mellékesen, tavaly a nyár folyamán nem volt olyan UVb sugárzás mint ma. Ajánlott kinttöltött órák száma nulla... Alapszínünk ellenére a legtiltottabb időszakban az üres telken töltött árnyékmentes övezetben pecsenyék lettünk. Azóta jegelem a combomat, és uram hátát... durva... a karom csak égtelenül viszket, de mindegy... Az Apeh tuti nem az ember egészségét tarja szemelőtt...ezt is megtanultunk...
A tervező, akinek a telefonszámát megkaptuk nyitott volt, és csütörtökön találkozunk. Utána beszéltem a piliscsabai kivitelezővel, aki ismeri az emberkét. A kivitelezőnk apukája találta a telket a tevezőnek a városban... ez remek jel:D, de még nem bízom el magam. Csütörtökön beszámolok. Akkor még egy másik kivitelezővel is találkozom, de mivel nem piliscsabai, így hátránnyal indít. De azért még nem vetem el...
Hát nem semmi nap volt. Pár napig még nyalogatjuk sebeinket, és még sokáig röhögünk az integető pasira számítő hívatlan vendégen...

2 megjegyzés:

Ebdette írta...

Okosak...nagyon okosak :D

Ebdette írta...

Kukkantottam, hátra jutottatok valamire :) Szép napot!

.